2007
Kazinczy-emléktúra
Érsemjénbe

Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. okt. 27 - Széphalom,
1831 aug. 23.)
író, költõ, nyelvújító
születésének
248. évfordulóján, 2007. október 28-án
(vasárnap) 09.00 órakor a Debreceni Fõnix S.E
rendezésében
Kazinczy-emléktúrára került sor.
Útvonal:
Debrecen (Csokonai Színház) - Érsemjén
- Debrecen (84 km).
Nagy Tibor elnök elmondta, hogy az új egyesület többek között kerékpáros
szakosztályt is kíván működtetni, a sportág népszerűsítése és Kazinczy
Ferenc emléke előtti tisztelgés adta az ötletet a hagyományteremtő
kerékpártúrához.
A kerékpárosok a verőfényes októberi napsütésben a Csokonai Színház
előtt gyülekeztek, innen a menet reggel kilenc órakor indult el Érsemjénbe.
A túrához a Vámospércsi út - Panoráma út kereszteződésében is lehetett
csatlakozni. A 80 kilométeres kerékpártúrán a résztvevők megkoszorúzták
Kazinczy Ferenc szobrát. A Kazinczy-emlékházat (a Fráter Loránd-kúriát)
az érsemjéni Csorba Sándor mutatta be, itt a kerékpárosok megismerkedhettek
a Kazinczy és a Fráter család történetével és megtekintették azt a
birtokot, ahol a nemzet nyelvújítójának szülőháza is állott.